Ezt a novellát azért raktam ki, mert óriási hatással volt rám, rengeteg ötletet és ihletet adott, olvasás után hetekig csak ez járt a fejemben és a mai napig szinte minden nap eszembe jut.

Talán furán hangzik, de sokszor korlátozva érzem magam a világ végessége miatt. Céltalanul keresem a végtelent, de nem lelem sehol, ezért megpróbálom összehúzni magamat és ebből a kis zárt valamiből kihozni a lehető legtöbbet. Sokszor elmegy a kedvem akármit is csinálni, hiszen az csak egy lesz a véges variációk közül. Például az emberek véges számú könyvet tudnak megírni (persze ésszerű terjedelemben). Nincsen végtelen lehetőség akár írásban, képekben, filmekben, zenében vagy akármilyen ember alkotta dologban. Remélem ez érthető miért. Ha nem, akkor szemléltetném egy példával.

Régi álmom vált valóra azzal, hogy végre komolyan elkezdek foglalkozni az agykontrollal. Sok ostoba, tudatlan ember az egészet átverésnek vagy sarlatánságnak titulálja anélkül, hogy egyáltalán ismerné a módszert, vagy alapvető dolgokat tudna róla. El kell mondanom: nem az. Emberek milliói sikeresen használják a mindennapokban, ezzel boldogabbá és könnyebbé tenni a sokszor cseppet sem könnyű életet. Mellesleg szó nincsen itt varázslatról vagy mágiáról, ez egy bizonyított, tudományos módszer. Régóta szeretnék agykontrollal foglalkozni, a  könyv már régóta megvan, van továbbá még pár agykontrollal kapcsolatos más könyvem is, ám szerettem volna elvégezni a tanfolyamot. Nem bántam meg. Óriási élmény volt a tanulás folyamata is, Domján Gábor remek és segítőkész oktató. Külön jó volt, hogy humorral fűszerezte a tanfolyamot, ami nagyot dobott a színvonalon.
Mi is az agykontroll? Egyszerűen fogalmazva egy eszköz elménk hatékonyabb használatára. Segít a tanulásban, problémák megoldásában, öngyógyításban és mások gyógyításában, kommunikálhatunk növényekkel és állatokkal (üzenhetünk nekik), de még emberekkel is, mindezt úgy, hogy a távolság nem számít. Szinte bármire képesek lehetünk, a határ a csillagos ég. Igen, elég hihetetlenül hangzik, én sem hittem volna, hogy a saját bőrömön tapasztalom. Kicsit bennem volt, hogy hiszem ha látom, jóllehet mindig is elfogadtam az ilyen dolgok létezését, csak egyszerűen nem hittem volna, hogy midnez velem is megtörténhet.

Biztosan szinte mindenkivel előfordult már, hogy egy-egy éjszaka alatt napokat álmodott volna álomidőben. Vagy az egy órás délutáni alvás óráknak tűnik. Esetleg fordítva, hogy úgy érezzük, mintha el sem aludtunk volna, de közben órák teltek el. Bizony, a pszichológiai idő nem mindíg telik úgy, ahogy a fizikai idő.
Képzeljük el, hogy majdnem függetlenek vagyunk az időtől. Képzeljük el, hogy egy élet alatt évezredeket leélhetünk. Az egész első hallásra nagyon bizarrnak és lehetetlennek tűnik, de közel sem az. Szinte korlátlan lehetőség nyílna meg előttünk, ha befolyásolni vagy tudatosan torzítani tudnánk a pszichológiai időt. Mielőtt bárki azt gondolná, most nem arról az oldalról közelítem meg a dolgot, hogy meditációval mindent elérhetünk, nem lesz többé akadály se tér, sem idő, ennél sokkal "földhöz ragadtabb" módszerrel fogom megvizsgálni a jelenséget. Próbálok objektív maradni, és megosztom a saját tapasztalataimat és ötleteimet a témával kapcsolatban.

A napokban történt eseményektől, most úgy érzem, hogy többet kaptam, mint vesztettem. Igazából azt is mondhatnám, hogy csak nyertem az egésszel. Egyedül attól félek, hogy elvesztem azt, amit ezekkel az eseményekkel - mégha kicsit közvetve is - kaptam.
Túl sok okosat most nem fogok írni, inkább belinkelem azt a két számot, ami most a legjobban jellemzi az érzéseimet:

Tegnap megtanított az élet pár dologra. Nem mondanám, hogy túl jó érzés volt, de ha nem acélkarmokkal tépte volna a szívemet, nem tanultam volna belőle. Így egy életre megtanultam a leckét, és ha nagy ára is volt, megérte. Tapasztalatot szereztem az élet nevű játékhoz, és ez nem hátráltat, hanem előre visz. Előre egy olyan életbe tán, amilyenre mindig is vágytam és egy olyan valakihez, akivel valóban boldog lehetek és nem csupán egy báránybőrbe bújt vérengző farkas. Úgy érzem, hogy szükség volt erre a leckére. Ez csak erősebbé tett és megtanított sok mindenre.
Mindennek a vége valami újnak a kezdete. Úgy érzem, hogy mindent újra kezdhetek. A romos házat nem kell tovább foltozgatnom, egyszerűen újat építhetek. Kész vagyok minden újra, kész vagyok sokkal boldogabb lenni, mint eddig voltam és kész vagyok kezdeni valamit az életemmel.
Tele vagyok enegiával és életkedvvel, nem kell tovább cipelnem a hátamon azt a nagy súlyt, ami oly sok mindenben megakadályozott, többek között, hogy úgy éljek, ahogy szerettem volna.
Komolyan mondom, annyira felszabadultam, mint még soha. Mintha új életet kezdhetnék.
Köszönöm mindenkinek aki mellettem áll, egész életemben hálás leszek.
 

Az eddig sem posztoktól roskadó blog termése kissé megcsappant az elmúlt időszakban. Ennek több oka is van. Egyrészt nem szeretnék mindenről össze-vissza írni, be kéne állítani egy profilt a blognak, amiről szól, és ebből adódóan nem nagyon tudom, hogy mi az ami ebbe belefér vagy nem. Próbálok igényes bejegyzéseket írni, próbálok olyan dolgokat írni, amiről nem változik meg a véleményem két hét múlva és próbálok nem túl nagy ostobaságokat írni.
Joggal nevezheti bárki a blogot "álomblognak", hiszen a bejegyzések nagy része ezzel foglalkozik. Ez többnyire betudható a mérhetetlen érdeklődésem a területtel kapcsolatban. Nem szeretnék átmenni tisztán álomblogba, szeretnék más témákkal is foglalkozni, remélem sikerül egyre színvonalasabb bejegyzséseket írni (erre erősen törekszem) és fogok más témákkal is foglalkozni.
Fő célom, hogy kissé elgondolkodtassam az embereket, és aki vevő az ilyen fajta dolgokra, azoknak olvasnivalóval szolgáljak és célom az is, hogy kissé felnyissam az emberek szemét, hogy mekkora hazugságokban és átverésekben és tévhitekben tengetik életük édes vagy kevésbé édes napjait. Ezirányú törekvéseimet inkább a jövőbeli posztok fogják türközni.
Mint észrevehető nem a valódi nevemen publikálom a bejegyzéseket. Ez talán ronthatja az írások hitelét, de ennek is megvan az oka. Egyrészt nem vagyok annyira elégedett a bejegyzésekkel (még), hogy a saját nevem alatt írjam őket, másrészt nem egy főnyeremény a mai világban az átlagemberek szemében (köztük ismerősök, barátok) ha ilyen témákkal foglalkozok, mint néhány téma amivel foglalkoztam és fogok foglalkozni.
Egyet biztosan állíthatok. Jóval több bejegyzés lesz.

Pár hónapja elért egyre jobb sikereimre a tudatos álmodás terén egy kis kudarc is került, hiszen szinte minden éjszaka álmomban elkezdek kételkedni, hogy ez nem lehet, ilyen hely nincs is, vagy ez lehetetlen, de ekkor mily véletlen egyből "eszembe jut", hogy hiszen mindig is volt valaki a szekrényemben, aki a ruháimat rendezgette (miközben valójában olyan szekrényem sincsen), rengetegszer el szoktam tévedni, amikor erre megyek, jártam már itt tisztán emlékszem vagy sorolhatnám tovább, a lista nagyon hosszú. Ha itt az agyam védekező emlékezethamisító mechanizmusa nem lépne közbe, minden éjszaka számomra talán érdekesebb és jobb lenne, mint az ébrenlét. Hiszen ott nincsenek korlátok, sem fizikai, sem időbeli, tehát az általunk érzékelt 3 tér és egy idő dimenzióban ugrálni egyszerűbb mint kettőt lépni a valóságban.

Gyerekkoromban egyik nyaralásunk helyszíne Gyula volt. Ott is egyik nap a fürdőben múlattuk a családdal a napot, mikor egyszer édesapám bejelenti, hogy a Nemere István könyveket árul és dedikál nem is olyan messze. Megkérdeztem, hogy ki ő és milyen könyveket ír, amire valami ilyesmi választ kaptam, hogy sci-fi regényektől a történelmi és ufós könyvekig szinte mindent. Itt előítéletem kezdett erőt venni magamon, amit rettentően gyűlölök magamban. Előítéletem oka az volt, hogy nem tudtam elképzeni, hogy oly sok témában hogyan írhatott volna alapos és hiteles könyveket. Természetesen odamentem az asztalhoz, tényleg volt ott minden, még romantikus és ifjúsági regények is. Legtöbb természetesen sci-fi, ufós, történelmi vagy más érdekes, alternatív könyv volt. Észrevettem, hogy a könyveknek egy részére nem is az ő neve van írva (természetesen ezek is az ő könyvei voltak, csupán álnévvel írta őket).Azt gondoltam, hogy így akarja kiegészíteni a bevételt, hogy más könyveit is árulja. Már bánom a mérhetetlen ostobaságomat, tudatlanságomat és előítéletemet ami akkor jellemző volt rám.

Nem tudom, hogy másoknál is így van-e, de észrevettem egy elég érdekes jelenséget. Lehet, hogy nem találtam ezzel fel a spanyolviaszt, de nem találtam semmi erre utalót az interneten, hasonló témákkal foglalkozó könyvekben, írásokban. Gondolom mindenkivel előfordul, hogy megszólal a fejében egy zene és akár napokig nem hagyja nyugodni, mintha ki akadna szakadni a torokból. Ezután lehet, hogy kis szünet van, de előfordul, hogy szinte egyik pillanatról a másikra ez a zene megváltozik. Itt persze nem idegesítő, fülbemászó dallamokra gondolok, amik nem hagyják nyugodni az embert, az egészen más téma. Észrevettem, hogy nálam ezek a zenék nincsenek összefüggésben azzal, hogy hallgattam-e mostanában. Egyszer mikor észrevettem, hogy milyen zene játszódik a fejemben állandóan, észrevettem, hogy összefüggésben van a lelki állapotommal, ez persze még mindig természetesnek tűnik, hogy ha az ember szomorú, akkor szomorú zene megy a fejében, ha vidám, akkor az, de nem erről van szó. Néha csak egy pár másodperces gitárszóló ismétlődik a fejemben, néha egy kis részlet, vagy mondat, ez változó, de egyre jobban meg vagyok győződve, hogy ezzel a tudatalattim előre üzen olyan dolgokat, amiről még nincsen tudomásom. Nem prekogniciós képességre gondolok, hanem például ha valami nem tudatosult még bennem, vagy nem tudok döntést hozni, esetleg nem tudom hogyan tovább, a tudatalattim egyszerűen megsúgja a választ. Furán hangzik, de mióta ezt figyelem, hogy nem véletlen egybeesés-e, többször bebizonyosodott a jelenség, most már nincs kétségem a dolog létezése felől.

Imádom, hogy amikor másnak kell tanácsot adni, akkor minden olyan egyszerű, mindig meg tudom mondani, hogy ki mit tegyen. Mikor én vagyok bajban, akkor egyből eltűnik az a mérhetetlen bölcsességem.

Míg régbben nap közben sajnáltam volna egy fél órát az életemből alvással tölteni, ma már szívesen alszok nap közben akár többször is. Ez könnyen megy az álmok és a hipnagógia beteges imádata miatt (ahogy ez pár előző bejegyzésből sejthető). Miután becsukom a szememet, csak átadom a gyeplőt a tudatalattimnak, itt most ő irányít, egyik pillanatról a másikra egy olyan tudatállapotba kerülök, ahol mintha egy mély elfeledett, tán soha nem ismert zugok mélyéről egy félbe hagyott (sokszor értelmetlennek tűnő) gondolatot előhúz a tudatalattim és vetíti előttem a képeket. Én persze közben gondolkodom, de a tudatomnak mintha nem lenne meg az öntudata közben. Kissé olyan, mint az álmok közben, mikor nem vesszük észre az álom lehetetlenségét, vagy nem vagyunk tisztában azzal, hogy álmodunk, bár a kettő közel sem egyenlő. Nem tudom élethűen visszaadni az érzést, amikor olyan dolog pörög a szemed előtt, ami látszólag akkor logkiusnak tűnik, ám felébredve a hipnagógiából üres zagyvaságnak tűnik. Megjegyzem nagyon nehéz még akkor is tisztán visszaemlékezni a dolgokra, ha sikerül felébredni elalvás előtt, mert olyan, mint ha nem lennének kompatibilisek az akkori gondolatok az éber állapot által befogadni tudó gondolatokkal. Tudom, kissé bizarr hangzása van a dolognak, de nem tudom élethűbben jellemezni a dolgot. Próbálja ki mindenki, aki csak teheti (a bejegyzésben leírok technikákat). Ezekre természetesen csak akkor emlékszek, ha nem alszok el, hanem fel tudok ébredni a hipnagógia állapotából. Ez sokszor nehéz, de ha sikerül, nagyon érdekes az érzés, hogy amit tisztán hallasz a két füleddel hangokat, egyszer csak megszűnnek, a hipnagógia közbeni gondolatok tudatosulnak és visszazökkensz az éberségbe.

Sok kedvencem volt már, de ennyire soha sem szerettem zenekart, mint a Vad Fruttikat. A napokban hallhattuk őket az MR2 akusztikban, ami számomra olyan élmény volt, hogy bár éjfélkor volt vége, még órákkal utána sem tudtam elaludni, teljesen a hatása alatt voltam. A hipertérből nem tudatosan csapolt plusz energia lehet a ludas :) Egyszerűen zseniális volt, a zenekart jellemző profizmussal és igényességgel írták át a hangszerelést "akkusztikra", ami annyira nem is akkusztik, de nem ez a lényeg. Ha valakit érdekel itt meghallgathatja.

Szintén pár napja voltam koncerten is, de nem akarom magamat ismételni, túl szép, hogy igaz legyen. Attól félek, hogy egyszer felébredek és rájövök, hogy az egész eddigi életem csupán egy álom. Mellesleg nem is olyan lehetetlen ám, majd írok róla később.

Gondolom sokak által ismert a sokat vitatott "előző életeket" feltáró regressziós hipnózis. Dióhéjban a regressziós hipnózisról annyit, hogy a módszer segítségével hipnózis alatt az élet bármelyik szakaszába vissza tud vinni a hipnotizőr, és ott csak azt tudjuk, amit akkor tudtunk. Például egy 50 éves matematika tanárt ha visszavisz egy hipnotizőr regressziós hipnózissal hét éves korra és megkéri, hogy írja le a nevét, elsős hét éves írásával leírja és ha megkérdezik tőle, hogy mennyi kettőnek a négyzete, azt válaszolja, hogy nem tudja, mert mér nem tanulták. Ilyen regressziók alatt (amikor jobban elterjedt a 20. században) néha egy egészen más életről kezdtek el az alanyok részletesen beszámolni. Mások próbaként visszavitték a hipnotizált személyt a születése előtti időkben és szintén egy "másik" ember életéről kezdtek el beszélni ugyanúgy, akár a sajátjuk lenne a hipnotizőrök óriási meglepetésére. De felmerül a jogos kérdés. Valóban ezek a regressziók bizonyítékok a reinkarnációra?

A címből talán sokan arra gondolnak, hogy a regressziós hipnózisnak egy speciális fajtájáról fogok írni, mikor a hipnotizőr az alanyt visszaviszi az "előző életébe". Ezt a csontot majd később rágom le újra, ez a bejegyzés egy előző hipnagóg hallucinációval kapcsolatos bejegyzés folytatása, merthogy új tapasztalataim vannak.

Régen, kb. 10 éves koromig szinte minden éjszaka álmomban rájöttem, hogy csak álmodok, és állandóan fel akartam kelni. Már megvoltak a kitapasztalt módszereim, hogy hogyan ébredhetek fel egy álomból, és hogyan bizonyosodhatok meg, hogy valóban álmodok-e, ha esetleg nem voltam biztos benne. Sajnos nem tudtam milyen határtalan lehetőségek vannak a tudatos álomban. Persze eszembe jutott, hogy ha csak álmodok, akkor azt csinálok, amit akartok és az fog történni, amit elképzelek, de valahogy sosem sikerült átvennem az irányítást az álmaim felett, ezért inkább mindig megöltem magam (felébresztettem magam). Ezek az álmok megszűntek úgy 10 éves korom körül.

Október elseje számomra régóta nagyon várt nap, hiszen hosszú várakozás után a Vad Fruttik új albuma végre megjelenik, a remekmű a Fénystopposok nevet kapta. Sajnos fizikailag csak jövő héten kerül a boltok polcaira az új album, viszont ma már meg lehetet vásárolni az Interneten mp3-ban. Én ezt meg is tettem, attól függetlenül, hogy mindenképp egy bolti példányt is beszerzek. Ne várja senki, hogy egy reális képet adjak az albumról, hiszen nem lehet. Felülmúlták a felülmúlhatatlant, megalkották a megalkothatatlant, megreformálták a tökéletesség fogalmát, nem lehet szavakba önteni az új albumot. Hallani kell.

Gondolom aki legalább egyszer ellátogat ide, felvetődi benne a kérdés, hogy mi az a csorogács? Magyaros hangzása van, talán egy régi, már nem használt magyar szó? Esetleg kitaláció, vagy más? A csorogács szónak érdekes története van, egy kis körítéssel le is írom.

Egy régóta gyötrő gondolattól vezérelve nyitok egy publikus blogot, aminek elsődleges célja a jövő én számára jelen énről egy teljes tiszta képet adni, ha esetleg elfelejteném ki és milyen is voltam azokban a szép időkben. Nem célom népes olvasótábort toborozni, sem hogy milliók olvassák a csorogácsot, egyszerűen arra találtam ki, hogy legyen hova leírni, ha valamit ki szeretnék magamból adni. Ettől függetlenül ha valaki egy-egy bejegyzéssel kapcsolatban meg szeretne velem osztani valamit, esetleg ki szeretné egészíteni vagy kijavítani, ne sajnálja azt a rövid percet míg ír egy kommentet, vagy e-mailt.