Ezt a novellát azért raktam ki, mert óriási hatással volt rám, rengeteg ötletet és ihletet adott, olvasás után hetekig csak ez járt a fejemben és a mai napig szinte minden nap eszembe jut.

Steve Barnes érezte utolsó percei eljövetelét. Az ágy, mint a csecsemő pólyája, lágyan ölelte körül öreg testét, egyfajta biztonságérzetet keltve a férfiban.
Körülötte a hatalmas szobában a családja állt. Tudták, hogy egyszer eljön ez a nap, ezért bánatosan, de büszkén nézték a haldoklót. Steve örült, hogy még egyszer utoljára láthatta azokat az embereket, akiket igazán szeretett: feleségét, Stellát, gyerekeit, Marcust és Oliviát és az ő családjaikat. Különösen nagy örömmel töltötte el hat unokájának látványa, akik szokásukkal ellentétben nem rohangáltak fel-alá, hanem csöndben álltak szüleik ölelésében. Még Brian, Olivia veje is ott állt az ajtóban, és egy félmosollyal nézegette a haldoklót. Steve sohasem kedvelte a család fekete bárányát, még élénken éltek benne parázs vitáik. De most még nekik is örült.
Ekkor más emlékek is megrohamozták. Bevillant a születésének pillanata, az orvos örömteli gratulációja, és gyönyörű édesanyja kimerült, de boldogságtól sugárzó arca. Egy ugrással már a gyerekkorában szaladt le a lépcsőházukban, egyenesen a nagymama karjaiba, aki nevetve kapta fel kis unokáját. Aztán egy forgással már az általános iskolában találta magát, amikor átvette a “Kiváló diák” elismerést. Gimnáziumi évei alatt továbbra is kitűnő tanuló maradt, e mellett kiváló sporteredményeket ért el. “Akár olimpikon is lehetne!” jegyezte meg egy alkalommal az edzője.
Ekkor a fiú belekóstolt az éjszakai életbe is, színes, vibráló egyéniségével könnyen a társaság középpontjába került. Eszébe jutottak a szombat esti tivornyázások, a hangos éjszakai éneklések az utcákon, az, amikor egy este leitta Tomot az asztal alá, meg az a hatalmas és megismételhetetlen orgia Nancyéknél, ahol először találkozott későbbi feleségével, Stellával.
Élete egyik legmegrázóbb élménye volt, amikor a második világháború idején besorozták. Huszonegy éves volt, és egy hónapnyi kemény kiképzőtábor után az európai hadszíntérre küldték. Részt vett a D-napi partraszállásban, ahol több bajtársát látta a golyó- és bombazáporban meghalni, de ő egy karcolás nélkül megúszta a poklot. Eszébe jutott az is, amikor a Market Garden hadműveletben adrenalintól telve végigszaladt a mezőn, egyenesen az ellenség lövészárkába, ahol rengeteg náci katonát lelőtt. Ott volt Berlin ostromakor is, és az egyik középület tetejére ő tűzte ki a zászlót. Fényképe, amin büszkén pózolt az épület tetején, kezével tartva hazája lobogóját, végigjárta a világot. Hősiességért kitüntették, maga Eisenhower adta át a Becsület Érdemrendet.
Miután visszatért a háborúból, elvette a rá hűségesen váró Stellát, aki azóta is a felesége. Közösen alapítottak egy éttermet, ami sajátos ételeivel hamar népszerűvé vált a környékbeliek körében. Az üzlet gyümölcsözőnek bizonyult, egy évvel később megnyitották a másodikat, a harmadik esztendőben már egy másik nagyvárosban is terjeszkedtek. Tíz évvel később elérték az anyagi függetlenséget, és vállalkozásuk napjainkra Amerika szerte elterjedt és mindenhol elismert étteremlánccá vált.
Közben Mr. Barnes hatalmas anyagi hátterével felcsapott a régésznek, és bejárta az egész világot. Hihetetlen kalandokat élt át, miközben fölfedezett egy addig ismeretlen Afrikai civilizációt, előkerítette a legendás Végzet Lándzsáját és elsőként találta meg El Doradot. Később ezeket a kalandokat megírta önéletrajzi regényében, amely a megjelenést követően hetekig volt bestseller az egész világon. Több híres ember barátságát élvezte, és bejáratos volt a világpolitikai felső tízezerhez.
Később filmet forgattak az életéről, amit a premieren az első sorban ülve nézhetett végig. Jobbján a felesége ült, balján pedig az Egyesült Államok elnöke, aki a film alatt azt súgta Mr. Barnes fülébe, hogy akár ő is lehetne az elnök. A stáblista feltűnésekor óriási tapsvihar tört ki a moziban, és mindenki őt ünnepelte.
De mialatt a karrierjét építette, megtartotta a harmóniát a magánéletében. Bár sokat volt távol, amikor az idejét családja körében töltötte, igyekezett minél több figyelmet fordítani a feleségére és gyermekeire. Látta fiát és lányát felnőni, és büszkeség töltötte el, hogy mind Olivia, mind Brian kiváló eredménnyel végezte tanulmányait. De talán akkor volt életében a legboldogabb, mikor jelen lehetett mindegyik unokája születésénél. Családjával végigjárta a világ összes tengerparti üdülőhelyét, és az ezredfordulót követően a dubai hétcsillagos szállodában másodszor is megkérte felesége kezét.
És amikor elérkezett a jelenbe, annak örült a legjobban, hogy mindenki, aki fontos volt számára, ott állt az ágya körül, és szomorúan, de büszkén tekintett rá. Steve Barnes néhány pillanatig gyönyörködött bennük, majd egyszer csak megérezte a halál eljövetelét. Teste megfeszült és a lelke egy hosszú sóhajjal hagyta hátra evilági porhüvelyét.

Az öltözőbe menet Steve Barnes a recepcióhoz lépett. Remegő kézzel támaszkodott a pultra.
- Kérem szépen!
A recepciós nő unottan nézett fel a férfira.
- Tessék!
Mr. Barnes megköszörülte a torkát.
- Kérem szépen, nem lehetne még egyet?
- Nézzük csak, előjegyezhetem magát...
- Félreértett! - szakította félbe. - Most.
- Sajnálom, uram, de ez nem lehetséges!
- Pedig nem lennék hálátlan...
- Saj...
- ...akár a dupláját is kifizetem.
- Sajnálom, uram, de nem tehetem.
- Kérem!
- Nem lehet, uram. Tiltja a szabályzatunk.
A férfit erre elöntötte a méreg, szeme vörösen izzott.
- Mi az, hogy nem lehet?! - fakadt ki, és egy nagyot csapott az asztalra. – Tudja, ki vagyok én?! Én az ország legnagyobb bankjának egyik helyi fiókjában vagyok a vezető jogász helyettese! Van pénzem, és vannak kapcsolataim! Nagyon megbánhatja, ha ellent mer mondani nekem! - Egy kis időre elhallgatott, míg felindultságában kifújta magát. - És most követelem, hogy azonnal adjanak egy új életet! Én egy vevő vagyok, aki igénybe akarja venni az önök által kínált szolgáltatást! Milyen jogon tiltják meg tőlem?!
A recepciós nő egy ideig hallgatta a férfi kirohanását, és miután befejezte, megpróbált udvariasan válaszolni:
- Uram, ugye ismeri a cég szolgáltatását? Most, kérem, gondoljon bele: ami önnek a virtuális térben egy egész élet, addig az a való világban két teljes nap – mindenféle táplálék és folyadék felvétele nélkül, egyedül az infúzióra kötve. Bár ön nem mozog, míg úgymond álmodik, valójában az agyi folyamata révén sok energiát igényel a szervezetétől...
- Olvastam a tájékoztatójukat, én is jól ismerem ezeket. De figyeljen rám, kérem: - váltott a jogász hangja nyájasabbra – egy kis plusz pénzért nem lenne hajlandó segíteni nekem? Senki sem fogja megtudni!
- Ó, igen?! Ebben kételkedem! - vált a nő hangja keményebbre. - Az előző recepciósunk például belement egy ilyen ajánlatba. Tudja, mi történt vele?
- Nem.
- Letartóztatták, mert amíg az ügyfél másodszor élte át a kért életet, meghalt.
Miután látta, hogy a férfinak az előbbi hallatán a szeme se rebbent, hozzátette:
- És akár hiszi, akár nem: vannak dolgok, amiket a világ összes pénzével sem lehet helyrehozni.
- De én erős vagyok és fitt! Bírni fogok egy második életet!
- Én ebben kételkedem.
- Miért, maga szerint nem vagyok elég jó fizikumban?!
- Őszintén? Nem. De ha nem hinne nekem, akkor győződjön meg róla saját maga! - azzal a férfi mögé mutatott.
Mr. Barnes megfordult, majd elszörnyedt a látványtól. A recepcióval szemben lógó tükörből egy félmeztelen, beesett arcú, sovány ember nézett vissza. A férfi felidézte és összevetette a két nappal ezelőtti tükörképét a jelenlegivel. Noha az sem egy testépítőt mutatott, a látvány nem volt ennyire rémes. Mr. Barnes nem akarta elhinni az általa látottat, ezért kezét ritkuló haja fölé emelte – és a tükörben látható alak pontosan utánozta mozdulatát.
- Sajnálom, uram – szólalt meg a recepciós – de a múltkori óta fölkészítettek minket az ilyen esetekre. Meg kell értenie: mi is örülünk, hogy a teljes virtuális élet ennyi embert vonz, ezért nem szabad kisajátítania ezt a drága szolgáltatást.
Mr. Barnes megtörten a nőre nézett.
- Nézze, uram, - nyugtatta a férfit – én megértem, hogy miért szeretne visszamenni. Nem tudom, hogy önnek milyen a valódi élete, de azt igen, hogy a másikban az lehet, amit csak akar. De gondolja át: egy kicsivel több virtuális létért eldobná a földi életét? Azt ajánlom, hogy inkább pihenje ki magát a valódi otthonában, és jöjjön vissza legközelebb.
Lepillantott a monitorára.
- Úgy látom, két hét múlva kedden van egy szabad helyünk. Beírhatom oda?

Steve Barnes szomorúan lépett ki az épületből. Sötétedett, és ezt fokozta az eget félig eltakaró esőfelhők árnyéka. A lemenő nap fénye megvilágította a komor fellegek oldalát, különös melankóliát teremtve a szürke és narancs találkozásával.
Az alkonyi félhomályban a férfi még fölnézett a bejárat fölé, ahol vörösen-sárgán egy fényreklám ment.
“Unja a saját életét? Szeretne más lenni? A Léthe Corporation segít önnek! Űrhajós? Maffiafőnök? Ünnepelt rocksztár? Király? Nem probléma! Mi teljesítjük a kívánságát! Jöjjön el hozzánk, és mi két napig egy teljesen új életet adunk önnek - olyat, amilyet mindig is szeretett volna!”
Néhány másodpercnyi szünet után a felirat újraindult, de Steve Barnes nem olvasta végig. Gondolatban összehasonlította unalmas fiatalságát, majd jelenlegi szürke mindennapjait az első virtuális életével. Tudta jól, hogy ez utóbbi nem volt valódi, mégis annyi örömöt és sikert adott a férfinak, ami a való életben sohasem kaphat meg.
Egy ideig még gondolkodva állt, majd sóhajtott egy nagyot, és a szemerkélő esőben hazafelé indult.