Talán furán hangzik, de sokszor korlátozva érzem magam a világ végessége miatt. Céltalanul keresem a végtelent, de nem lelem sehol, ezért megpróbálom összehúzni magamat és ebből a kis zárt valamiből kihozni a lehető legtöbbet. Sokszor elmegy a kedvem akármit is csinálni, hiszen az csak egy lesz a véges variációk közül. Például az emberek véges számú könyvet tudnak megírni (persze ésszerű terjedelemben). Nincsen végtelen lehetőség akár írásban, képekben, filmekben, zenében vagy akármilyen ember alkotta dologban. Remélem ez érthető miért. Ha nem, akkor szemléltetném egy példával.

Vegyünk egy digitális fényképet. Az egyszerűség kedvéért vegyünk egy 800x600-as 256 színű képet. Ha vesszük az összes lehetőségét annak, ami a képen lehet, az 256^(800x600) lehetőség összesen. Ez hihetetlenül sok, de mégsem végtelen! Ha az összes ilyen lehetőséget lementenénk egy háttértárolóra (ha lenne akkora), akkor lenne rengeteg képünk, amiben a világ összes fényképe benne lenne. Természetesen a képek nagy része csak "zaj" lenne, azaz semmi számunkra használhatatlan nem lenne benne, de a rengeteg kép között ott lenne az összes ember családi fényképgyűjteménye is, hiszen az összes lehetőségben ez is benne van. Amit csak el tudsz képzelni az benne van. Még az is, ahogy Barack Obamával motorozol a Holdon. Még furább kimondani, de ha belegondolunk igaz, hogy lényegében az egész univerzumunk minden pillanatáról lenne fénykép az összes lehetséges szögből lefényképezve. Természetesen olyan dolgok is lennének a képek között, amik soha nem is léteznek és nem is fognak létezni. De egy öt év múlva megjelenő film összes képkockája is benne lenne ebben a gyűjteményben. A listát folytathatnám, érdekes téma, de a lényeg, hogy megértsük, hogy ez is véges.
Ugyanezt el lehetne játszani zenékkel, hangokkal, beszédekkel, filmekkel, könyvekkel, házakkal, vagy az egész univerzummal! Ez az, ami annyira sokszor hátráltat. Tudom, hogy egy élet alatt a lehetőségeknek egy porszemnyi mennyiségét se tudom kihasználni, de egyszerűen ezek a korlátok mégis zavarnak.
Jó lenne, ha minden korlátlan, végtelen lenne. Csak azért hangzik ostobaságnak, mert nem tudjuk elképzelni, hiszen elménk is korlátok közé van szorulva. Ezért is nem tudjuk igazán elképzelni például a végtelen fogalmát, vagy ezért nem tudunk egykönnyen elképzelni 11 térdimenziót.
Kicsit úgy érzem magamat mintha lebutítanám magamat és egy véges, leegyszerűsített két dimenziós térbe tuszkolnám be magamat, és nem zavarna annak az egésznek az egyszerűsége, hiszen eléggé "lebutítottam" hozzá az elmémet, hogy azt jónak, szépnek, tökéletesnek és kimeríthetetlennek ÉREZZEM.
Örülnék, ha ez az egész élet csak egy szimulátor lenne egy sokkal fejlettebb, számunkra felfoghatatlan törvények által uralt világban, ahol vagy megtalálom a végtelent, vagy a végest sokkal jobban ki tudom tágítani. Olyan lenne ez az egész, mint nekünk egy egyszerű informatika házi feladat, amiben játékot kell írni, csak itt ez a "játék" aminek egyszer vége és boldogan tekintek vissza, hogy milyen jó volt "játszani" lebutított tudattal, amiben nem zavart ennyire ennek az egésznek a korlátoltsága. Hát, kedves felsőbb világban létező én, legközelebb butítsd le jobban magadat (magamat) a szimulációhoz, vagy nevezzük akárminek.